A CEU maradna Budapesten


A Közép-európai Egyetem (CEU) továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa - közölte az intézmény kedden az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája beszünteti működését Budapesten és átköltözik Berlinbe.
2018.05.16 01:30


A közleményben kiemelték, az egyetem teljesítette "a lex CEU által meghatározott kötelezettségeit", a helyzet rendezéséhez már csak Magyarország kormányának kell aláírnia a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet.
    

Úgy fogalmaztak, az utóbbi időben biztató jeleket láttak, áprilisban ugyanis magas rangú magyar tisztviselők látogatták meg a CEU amerikai oktatási helyszínét a New York állambeli Bard College-ban, és megbeszéléseket tartottak a CEU vezetőségével. A megbeszéléseken New York állam oktatási hivatalának képviselői is részt vettek.

Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés? Számold ki ITT!
    

A találkozó alapján az intézmény biztos abban, hogy az egyetem maradéktalanul teljesíti a jogszabályokban foglalt, az amerikai oktatási tevékenységet előíró feltételt - jelentették ki.
   
A közleményben a CEU felszólította a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá.