Ezért zuhant az OTP részvény akkorát tegnap


85-ről 80 százalékra csökkent az OTP szabad közkézhányada az MSCI feltörekvő piaci indexben, aminek a következtében az OTP súlya cirka 6 százalékkal csökken.
2018.05.16 13:00


Ennek köszönhetően komoly eladási hullám alakult ki a részvény piacán, melyet tetézett az is, hogy az előző két napon mintegy 9 százalékkal emelkedett az árfolyam, vagyis a korrekció amúgy is érett. Egyes számítások szerint így az elkövetkező két hétben az MSCI indexet követő alapoknak mintegy 1,4 millió részvényt kell eladniuk, ha nem akarnak felül-súlyba kerülni.

Az OTP részvény árfolyama

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT. 


Ezért tegnap 1 millió darab részvény volt a forgalom, azaz valószínűleg 300-500 ezer darab csökkenés bekövetkezhetett. Ugyanakkor az eredményt, amely gyakorlatilag minden szinten erős volt, néhány alapkezelőt felülsúlyozásra késztethet, azaz nem feltétlenül lesz 1,4 millió darab a csökkenés. Így az eladói nyomás csökkenhet az elkövetkező napokban (az időarányos amúgy is napi 150 ezer darab körül lenne) Az árfolyam gyakorlatilag a 200 napos mozgóátlagra esett, amely erős technikai támaszként kellene, hogy viselkedjen.