A Mol és az OTP a nap vesztese


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,79 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 37 574,99 ponton zárt szerdán.
2018.05.16 20:00


A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
    

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta: a magyar részvénypiac kis gyengüléssel zárt, de ez egész jó eredmény, hiszen nap közben komolyabb mélypontokat is lehetett látni. A nap két nagy vesztese a Mol és az OTP volt, míg a Magyar Telekom és a Richter emelkedni tudott.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
    

A nemzetközi piacokon vezető hír volt, hogy a lassan felálló olasz kormány első tervei között szeretné elérni az Európai Központi Bank (EKB) által korábban megvásárolt, 250 milliárd euró értékű kötvénycsomag elengedését, ami tulajdonképpen egy részleges államcsődnek felelne meg. Ennek hatására jelentősen gyengült az euró - mondta az értékesítési vezető.
    

A Mol 34 forinttal, 1,20 százalékkal 2810 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 700 forintra esett, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,47 százalékkal 424 forintra erősödött, forgalma 364,7 millió forint volt.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,73 százalékkal 5595 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
    

A BUMIX 4199,43 ponton zárt szerdán, ez 15,72 pontos, 0,37 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.